HVG cikk – 2014. 01. 21.
Jakab Áron társadalmi vállalkozásának a lényege, hogy ne könyörületből vásároljanak tőlük fogyatékosok által készített termékeket, hanem azért, mert minőségi áruhoz jutnak, amivel mellesleg még a fogyatékosok társadalmi integrációját is segítik. Ami Magyarországon hiányzik, az nem a fogyatékosokat foglalkoztató szervezet, hanem az, hogy a termékeiket a piacra tudják juttatni. Jakab vállalkozása ezt az űrt tölti be termékfejlesztéssel, marketinggel és értékesítéssel.
„Kis beszédhibám inkább csak érzékennyé tett a hátrányos helyzetű emberek iránt, de a vállalkozás indításában a lehetőség mellett sokkal inkább az inspirált, hogy izgalmas és értékes dolgot csinálhatok” – mondta Jakab Áron, a fogyatékosok kézműves termékeit piacra juttató Fruit of Care Nonprofit Kft. tulajdonosa.
Cége azzal foglalkozik, hogy – partnerszervezeteiken keresztül – fogyatékosok által készített kézműves termékeket juttatnak el főként hazai vállalatokhoz, kisebb részben viszonteladókhoz, illetve egyéni ügyfelekhez. „Azt szeretnénk megmutatni, hogy akit érdekel a társadalmi felelősségvállalás, ne könyörületből vásároljon nálunk, hanem azért, mert minőségi termékekhez jut, amivel mellesleg segíti a fogyatékosokat is” – mondta Jakab Áron, aki hozzátette: jó lenne, ha ez a modell széles körben elterjedne, mert így a vállalkozások is, és nem csak az állam támogatná a fogyatékosok ügyét. Az Európai Unióban a hasonló társadalmi szervezetek már 11 millió fogyatékosnak szereznek munkát.
Ajándék, amivel kétszer ad
Az ötlet 2000-ben jött, ám ebből csak tíz évvel később lett valóság. Akkor Jakab Áron eredeti szakmájában, termékfejlesztő dizájnerként elnyert egy Moholy-Nagy formatervezési ösztöndíjat, amelynek segítségével egy fogyatékos emberek által gyártható termékkollekciót állított össze. Ez jelentette később a Fruit of Care márka alapját. Az üzleti koncepció pedig az volt, hogy három dolgot köt össze egymással: a fogyatékosokat, a vállalati vevőket és a kézműves termékeket. Ám szerinte 13 évvel ezelőtt még nem érett meg a társadalmi helyzet arra, hogy üzleti vállalkozást alapítsanak az ötletre. Így Áron a Bárka Alapítvány keretében segítette a fogyatékosok foglalkoztatását, több mint tíz évig.
A Fruit of Care nem foglalkoztat közvetlenül fogyatékosokat, hanem a partnerszervezeteiknek szereznek megrendeléseket a hazai vállalati körből. „Ami Magyarországon hiányzik, az nem a fogyatékosokat foglalkoztató szervezet, hanem az, hogy a termékeiket a piacra tudják juttatni. Mi ezt az űrt töltjük be termékfejlesztéssel, marketinggel és értékesítéssel” – mondja a tulajdonos. Jelenleg kilenc, fogyatékosokat foglalkoztató nonprofit magán partnerszervezettel állnak kapcsolatban, akik beszállítóként dolgoznak nekik. Van olyan foglalkoztató, amely 10 fogyatékossal dolgozik, de van, amelyik 600 megváltozott munkaképességű dolgozónak ad munkát.
A termékfejlesztésnek kiemelt jelentősége van a vállalkozásban. Fogyatékosokat, illetve az őket foglalkoztató szervezeteket hoznak össze termékfejlesztőkkel, iparművészekkel, akik a cég koncepciójának és a vásárlók igényeinek megfelelő jó minőségű kézműves termékeket fejlesztenek ki. Az elsősorban céges ajándéknak vásárolt tárgyaik között van gyertya, kézműves lekvár, képeslap, szappan, illóolajok, de kínálnak lakáskiegészítőket is. Eddig több száz nagyvállalat rendelt tőlük termékeket, mint például a Telenor, a Siemens, a Richter, az Egis. A vállalatok által legkedveltebb termékük az élelmiszerek, mint például az aszalt gyümölcsök, illetve a nettó 4-5 ezer forintos ajándékcsomagok.