2022. szeptemberétől indult el az Erasmus+ által támogatott Focus On Impact projekt, amelynek a célja a hatásalapú befektetések és együttműködésék gaykolratát segítő szolgáltatáscsomag fejlesztés volt. A projektet a FRUIT OF CARE a dél-szlovákiai Fórum Intézettel valósította meg 2022. szeptemberétől 2023. júniusáig.
A projektet kezdetén a két szervezet egymásnak mutatta be a hatás befektetés magyarországi, illetve szlovákiai helyzetét, valamint a lokális jellemzőket. A hatás befektetési tér régiós jellemzői miatt született az a döntés, hogy a társadalmi ügyek pénzügyi támogatói mellé azokat is bevonjuk, akik a gazdasági erőforrásaikat készek pozitív társadalmi és környezeti ügyek megvalósítása érdekében, jellemzően szektorközi együttműködésekben, mozgosítani. Továbbá a helyzetelemzés során feltárásra került az is, hogy a projekt célcsoportját a gazdasági szereplők számára egyre nagyobb szerepet játszó fenntarthatósági területen dolgozó szakemberek és szervezetek irányába is kiszélesítjük.
A projekt egymásra épülő három fázisból állt (első fázis: fókusz csoportok szervezése és lebonyolítása, második fázis: szolgáltatási csomag fejlesztése, harmadik fázis: eredmények disszeminációja). A projekt sikeres megvalósítása érdekében, a közös szakmai alkotómunka és a jó kommunikáció érdekében rendszeres időközönként projekt találkozókat (online és személyes) tartottunk. A projekt megvalósítása érdekében a két szervezet szakértői rendszeresen online és személyesen egyeztettek a projekt megvalósításáról és szakmai tevékenységekről. Az első személyes találkozóra Budapesten került sor 2022. november 2-3-án, amelynek a témája a fókuszcsoportok szervezése és módszertana volt. A második személyes projekt találkozóra a szlovákiai Somorján került sor 2023. február 1-2 között, amelynek fókuszában a fókuszcsoportok eredményeinek feldolgozása, illetve a szolgáltatáscsomag célcsoportjának és keretrendszerének a meghatározása állt. A harmadik személyes projekt találkozóra 2023. május 16-án Budapesten került sor, amelyen a szolgáltatáscsomag véglegesítését, illetve a podcastok tervezését és a felvételek szervezését valósítottuk meg.